Megerősödött az Android
Tizennégyen csatlakoztak az Androidot támogató csapathoz, köztük olyan nagyvállalatok, mint a Vodafone, az Ericcson, a Sony Ericsson, a Huawei és az ARM. A Businessweek szerint ebből két dologra következtethetünk. Egyrészt arra, hogy jól fogy a T-Mobile G1, az első androidos készülék. A HTC ebből az év végéig félmilliót szeretne eladni, részeredményekről sajnos még nincsenek adatok. Másrészt a szövetséghez csatlakozó gyártók és szolgáltatók így mutatják ki, hogy elégedetlenek a rivális platformokkal. Az üzleti lap forrásai szerint a fejlesztők egyre kevésbé érdeklődnek a Windows Mobile iránt, a Symbian jövője meg tisztázatlan: a Nokia felvásárolta a platformot. és elkezdi megnyitni a forráskódot, de az átszervezés évekig tarthat.
Most már az Android mögött álló Open Handset Alliance (OHA) tagjai közt vannak az iparág legnagyobb cégei. Érdekes az Asus és a Toshiba csatlakozása, mert a két cég eddig Windows Mobile alapú készülékeket gyártott, és mindketten készítenek netbookokat – régi feltételezés, hogy az Android a miniatűr számítógépeken is megjelenhet, és az is felmerült már, hogy a mobiltelefonok processzorait gyártó ARM is szállítana chipeket e gépekbe. A Vodafone támogatásával pedig 280 millió potenciális felhasználót adhatunk hozzá a szintén tag Chine Mobile 415 milliós és a T-Mobile 101 milliós bázisához.
Rovataink a Facebookon